2011. március 6., vasárnap

Időjárás

Khalifa bin Zayed, Abu-Dzabi emírje fél évvel a titkos projekt beindulása után leleplezte az ország svájci kutatókkal közösen indított, 11 millió dolláros időjárásmanipuláló programját, a Weathertecet. A Metro Systems International nevű cég kutatói 2010 nyarán üzemelték be a sivatagban Al Ain város közelében az esőcsináló gépeiket (öt helyszínen összesen 20 emittert állítottak fel), és tavaly június óta 52 alkalommal sikerült esőt fakasztaniuk a sivatagnak azon a részén, ahol ebben az időszakban egyébként szinte sosem esik.

A svájciak technológiája hatalmas ionizátorokon alapszik, maga az elmélet már régóta ismert, de a gyakorlatban, ilyen méretekben még sosem próbálták ki nyilvánosan. A nagyfeszültségű ionizátorok negatív töltésű részecskéket juttatnak a légtérbe, amelyek a felfelé szálló meleg levegővel igen magasra jutnak, és közben magukhoz vonzzák levegőben a porszemcséket, majd a pára formájában jelenlevő vizet. Ez felhőképződéshez vezet, majd esőhöz.

A mesterségesen gerjesztett esők hevesek voltak , gyakran villámokkal és mennydörgéssel járó viharokká nőttek. Érdekes, hogy a legtöbb esőt éppen július-augusztusban, a száraz évszak közepén sikerült előidézniük. Az esőcsinálás nem megy bármikor, a tapasztalat azt mutatta, hogy csak akkor érdemes bekapcsolni az ionizátorokat, ha a légkör magas rétegeiben 30 százalék fölé emelkedik a páratartalom.
A projektet a világ egyik legismertebb atmoszférafizikai kutatóközpontja, a Max Planck intézet meteorológiai központja felügyelte, ahol a látványos eredmények ellenére is szkeptikusak a tudósok, és azt mondják, még legalább egy évnyi működés eredményeit kielemezve jelenthető ki csak biztosan, hogy valóban sikeres a projekt, és nem borítja fel a környék természetes időjárását.

A mesterséges esők legfontosabb haszna az lehet, hogy szükségtelenné tehetik a sivatagi országban rengeteg pénzt felemésztő sótalanítást. A Daily Mail becslése szerint egy Weathertec állomás felépítése 7 millió fontba kerül, míg egy sótalanító üzemé 850 millióba, míg a fenntartás költsége évi 6, illetve 45 millió.
Az időjárás manipulálása az elmúlt években lett egyre felkapottabb tudományos téma, legutóbb Kínában fordítottak rengeteg erőforrást az Abu-Dzabi esőcsinálóékkal éppen ellentétes kísérletre, az esőzések megakadályozására a pekingi olimpia alatt.

2011. március 3., csütörtök

A jövő képernyői

Szerintem egyáltalán nincs messze, egy csomó dolog ami a videóban látszik már megvalósított, jelenlegi telefonokban is megtalálhatóak.

2011. február 16., szerda

Lépegetők, a jövő fegyverei?


Az előző bejegyzésemben az exoskeletonról kaptatok egy kis olvasnivalót. Ha emlékeztek ez a frankó kis ketyere segíti a viselőjét nagy súly cipelésében és ráadásul semmiben sem gátolja viselőjét, tud vele a katona guggolni, hasalni, vagyis képes az "emberi mozgásra".
Ám ezt a "mozgás utánzást" nem csak ez a váz tudja utánozni! Bemutatom a BigDog-ot.

A Boston Dynamics (egy cég, ami Amerikában katonai megbízásoknak tesz eleget) gyártotta robot elképesztő ügyességgel képes mozogni és a rá erősített csomagokat 154kg-ig képes bárhová eljuttatni, bármilyen terepen.

A gépet egy benzin motor hajtja meg, amely hidraulikusan mozgatja, s a nagy találmány – többek között –, hogy mindezt egy folyadék révén a vér keringéshez hasonló módon teszi. Az elképesztő egyensúlytartást számtalan érzékelő biztosítja; gyakorlatilag minden mozgó alkatrészre jut egy, s ezeket egy szoftver koordinálja, amely folyamatosan stabil, illetve haladó helyzetben tartja a robotot. Már Irakban és Afganisztánban is szolgál a "kicsike" , hogy a kellő felszerelést szállítását megkönnyítse. Itt egy aranyos videó, hogy miről is van szó:

Én csak arra lennék kíváncsi, vajon mennyit rejtett el az amerikai kormány. Hiszen nem nehéz felszerelni ezeket a gépeket fegyverekkel, illetve az sem jelent ezek után problémát, hogy megalkossanak egy olyan gépet mint mondjuk a Star Wars-ban is látható volt, amibe akár egy nagyobb katonai csapat is beleférne, de persze ezt egy jó ideig nem tudjuk meg.

És akkor ugorjunk egy másik kontinensre. Japán. Igen, ők is haladnak előre ilyen téren, íme a Land Walker. A masinát a Sataki cég készítette. A vállalatról nem igazán találtam sok adatot, viszont azt tudom, hogy a Boston Dynamics-al ellentétben, ez nem egy olyan cég, ami katonai megrendelésekből élne meg. Szóval a kiemelendő dolog, hogy a lentebbi videón látható gép csak "hobbiból" készült, mert a japán tudósok/mérnökök unatkoztak. Szóval el lehet képzelni, mi van a japánok tarsolyában, a titkos katonai laborjaikban. Meglehet, ez a lépegető nem olyan stabil mint az előző "kutyus", de még egyszer mondom, nem had mérnökök tervezték!

A végére pedig egy apró videó. Hogy valódi vagy sem döntsétek el magatok. Én személy szerint nem tudok hiteles infót mondani róla. A videón kívül semmilyen írás nem szól erről a gépről és őszintén szólva én nem látok benne értelmet, hogy favágás területén a jólbevált kerekeket miért cserélnék "lábakra"(szerintem fake), ugyanakkor mint azt a poszt elején is olvashattátok lehetséges.

2011. február 15., kedd

A végső számítógépes játékélmény

3rd Space Vest

Az igazi játékélményt nyújtó mellény! Közvetíti a becsapódásokat, származzanak azok akár lövésből vagy esésből, sőt, ha Te lősz valakire, azt is.

A mellényben különböző részeken kis
légzsákok vannak, amit a tápegység-kompresszor lát el levegővel, így
amikor meglőnek, nagyot esel, vagy egy erősebb fegyverrel lősz, aminek
van visszaütése (pl. rakétavető, chaingun), akkor azt a mellény jelzi
is neked egy hirtelen lökéssel a megfelelő ponton.
Amikor felveszed és kipróbálod azt veszed észre, hogy félünk kiugrani a fal mögül és
előre nyomulni, mert önmagában az élmény is rémisztő, hogy itt a
virtuális lövéseknek fizikai hatása is van, vagyis tényleg olyan,
mintha meglőnének, persze nem jár akkora fájdalommal - szerencsére.
A mellény USB 2.0-n keresztül csatlakozik a géphez, ezen kívül áram nem fut benne, hiszen levegővel működik, amitől biztonságos lesz a használata, és nincs esély rá, hogy nyáron/kemény bevetéseken esetleg
tönkreizzadd.

Az ára nem mellesleg 45 ezer magyar forint és a kütyüshop oldaláról meg is rendelheted itt.

Forrás: Kütyüshop.hu


Videó:


2011. február 14., hétfő

A jövő katonája

Hogyha olvastátok az adatlapomat, akkor tudjátok, hogy szeretem a sereggel kapcsolatos dolgokat. Szóval lássunk egy aprócska fejlesztés, ami ha összejön, forradalmasítja a gyalogos katonákról alkotott képet. Kezdjük is el! Íme a future soldier 2030!
Ahogyan a neve is mutatja, a jövőben tervezik eme csoda megalkotását. Most nézzük meg kicsit pontosabban, hogy mit is nyújt a "páncél" a viselőjének! Talán kezdjük a sisakkal. Nem kapunk túl sok infót, hogy miből készül és mennyire lesz golyóálló, (bár ahogyan azt a videóban is mondja a megkérdezett pali, ez csak egy körülbelüli prototípus műanyagból meg stb anyagból csak azért, hogy kapjunk egy megközelítő képet, hogyan is nézhet majd ki a jövő katonája) ám azt megemlíti a riport alany, hogy mindenféle modern kütyü lesz beleépítve annak érdekében, hogy a katona egy kijelzőn láthassa merre van az ellenfél, mekkora a távolság köztük illetve azt, hogy ki/mi a potenciális veszély forrás és ki a szövetséges. Maga a váz egy régebbi továbbfejlesztése ami a videó végén is látható (magyarul exoskeleton).
Íme az elsőről egy vidi: amerikai neve The Hulc
Ez az "eszköz" egyébként már létezik, azért jó mert leveszi a katonáról a terhet, így szabadabban tud mozogni. Nos csak mellékes infónak, egy gyalogos katona felszerelésének súlya elérheti a 30 kg-ot (már ha szerencséje van, hogy ilyen kevés holmit cipel), ám az exoskeleton akár több mint 50 kg-ot is elbír és a katona ennek a súlynak csak a töredékét érzi! És az "eszköz" egyáltalán nem befolyásolja a gyalogos mozgásterét, ugyanúgy tud benne mozogni! Szóval mi is kell a recepthez? Egy meglévő exoskeleton, egy modern cumókkal megszerelt sisak és kész is. Persze ehhez még hozzá kell tenni a "páncélt", amiről nem esik szó, ám feltételezem, hogy marad a kevlármellény és jól bevált porcelán, bár amennyit elbír a Hulc az is lehet, hogy egy erős fém páncélt kapnak majd a katonák. (Ezzel el is jutottunk a lépegetőkhöz, amiről majd még a héten kaptok tőlem anyagot :D )
Egy vázlat az exoskeleton páncélozott változatáról

2011. február 13., vasárnap

Viadukt újrahasznosítás




Olaszországban elég sok régi, lestrapált viaduktot lehet találni, amiket viszont nincs szívük (vagy pénzük) lebontani a városvezetőknek, így jobb híján pályázatokat hirdetnek a felújításukra, mint ahogy az a Bagnera és Scilla városok között húzódó autópálya-viadukt esetében is történt, itt elsősorban olyan mérnöki és tervezői pályaműveket vártak, amik a környezettudatos hasznosítást helyezték előtérbe.Egy olasz designer-trió, Franceso Colarossi, Giovanna Saracino és Luisa Saracino előállt a Solar Wind fantázianevű híd terveivel, aminek a lényege, hogy egyszerre fognák be a szél- és napenergiát. Összesen 26 szélturbinát építenének a viadukt tartópillérei közé, amik segítségével évente közel 36 millió kilowattóra energiát lehetne előállítani.Az autóút aszfaltja sem maradna ki a szórásból, részben átlátszó napelemeket építenének az úttestre, így további 11,2 millió kilowattóra nyerhető éves szinten, vagyis egy kisebb város (körülbelül 15.000 háztartás) éves energia-szükséglete lenne fedezhető. Az impozáns terv második helyezést ért el a pályázaton, a legjobb és legötletesebb pályaműnek a viadukt üvegházként való felhasználása bizonyult, a pilléreken függőlegesen végigfutó kertekben zöldség- és gyümölcstermesztés folyna a jövőben, olyan önfenntartó rendszerrel, ami maximálisan kihasználja a rendelkezésre álló esővizet és a geotermikus energiát.


Forrás:http://www.pto.hu