
Az előző bejegyzésemben az exoskeletonról kaptatok egy kis olvasnivalót. Ha emlékeztek ez a frankó kis ketyere segíti a viselőjét nagy súly cipelésében és ráadásul semmiben sem gátolja viselőjét, tud vele a katona guggolni, hasalni, vagyis képes az "emberi mozgásra".
Ám ezt a "mozgás utánzást" nem csak ez a váz tudja utánozni! Bemutatom a BigDog-ot.
A Boston Dynamics (egy cég, ami Amerikában katonai megbízásoknak tesz eleget) gyártotta robot elképesztő ügyességgel képes mozogni és a rá erősített csomagokat 154kg-ig képes bárhová eljuttatni, bármilyen terepen.
A gépet egy benzin motor hajtja meg, amely hidraulikusan mozgatja, s a nagy találmány – többek között –, hogy mindezt egy folyadék révén a vér keringéshez hasonló módon teszi. Az elképesztő egyensúlytartást számtalan érzékelő biztosítja; gyakorlatilag minden mozgó alkatrészre jut egy, s ezeket egy szoftver koordinálja, amely folyamatosan stabil, illetve haladó helyzetben tartja a robotot. Már Irakban és Afganisztánban is szolgál a "kicsike" , hogy a kellő felszerelést szállítását megkönnyítse. Itt egy aranyos videó, hogy miről is van szó:
Én csak arra lennék kíváncsi, vajon mennyit rejtett el az amerikai kormány. Hiszen nem nehéz felszerelni ezeket a gépeket fegyverekkel, illetve az sem jelent ezek után problémát, hogy megalkossanak egy olyan gépet mint mondjuk a Star Wars-ban is látható volt, amibe akár egy nagyobb katonai csapat is beleférne, de persze ezt egy jó ideig nem tudjuk meg.
És akkor ugorjunk egy másik kontinensre. Japán. Igen, ők is haladnak előre ilyen téren, íme a Land Walker. A masinát a Sataki cég készítette. A vállalatról nem igazán találtam sok adatot, viszont azt tudom, hogy a Boston Dynamics-al ellentétben, ez nem egy olyan cég, ami katonai megrendelésekből élne meg. Szóval a kiemelendő dolog, hogy a lentebbi videón látható gép csak "hobbiból" készült, mert a japán tudósok/mérnökök unatkoztak. Szóval el lehet képzelni, mi van a japánok tarsolyában, a titkos katonai laborjaikban. Meglehet, ez a lépegető nem olyan stabil mint az előző "kutyus", de még egyszer mondom, nem had mérnökök tervezték!
A végére pedig egy apró videó. Hogy valódi vagy sem döntsétek el magatok. Én személy szerint nem tudok hiteles infót mondani róla. A videón kívül semmilyen írás nem szól erről a gépről és őszintén szólva én nem látok benne értelmet, hogy favágás területén a jólbevált kerekeket miért cserélnék "lábakra"(szerintem fake), ugyanakkor mint azt a poszt elején is olvashattátok lehetséges.